Skip to main content

Közös döntések

A demokrácia akkor működik igazán, ha részt veszünk benne. Itt az ideje, hogy közös ügyeinkben valóban közösen hozzunk döntéseket!

Mi is az a közösségi gyűlés?

A közösségi gyűlés egy adott közösség tagjainak legalább 40, de akár 100-200 fős, reprezentatív csoportja, akiket véletlenszerűen, sorsolással választanak ki a jelentkezők közül, ügyelve arra, hogy a résztvevő csoport összetétele hasonló legyen a teljes közösségéhez. A gyűlés résztvevői előre meghatározott kérdéseket tárgyalnak meg. Ilyen gyűlésre sor kerülhet helyi vagy országos, de akár nemzetközi szinten is.

A résztvevők először szakértők és különböző érdekcsoportok előadásaiból informálódnak a témáról, megismerik a tényeket, majd facilitátorok segítségével, egymás véleményét is megismerve, közösen mérlegelik a különböző megoldási lehetőségeket, a gyűlés végére pedig javaslatokat fogalmaznak meg a döntéshozóknak.

Itt olvashatja el rövid összefoglalónkat, és tudhat meg még többet a közösségi gyűlések működéséről.

Min dolgozunk?

Célunk, hogy az önkormányzatok, illetve más döntéshozók megismerjék a közösségi gyűlések módszertanát és elkötelezzék magukat a részvételiség megerősítése, a közösségi gyűlések szervezése mellett. Ehhez gyakorlati segítséget is nyújtunk.

 

Miért van szükség közösségi gyűlésekre? 

Mert igazságos...,

A résztvevőket véletlenszerűen választjuk ki, ugyanakkor biztosítjuk, hogy ne csak hasonló hátterű polgárok vegyenek részt a gyűlésen. A kiválasztás így nemcsak igazságos, de biztosítja a sokszínűséget is.

... átlátható,

Mivel a rétegzett kiválasztás és a közösségi gyűlés folyamata nyitott és átlátható, kizárjuk annak a lehetőségét, hogy egyes érdekcsoportok aránytalanul befolyásolják a közös döntést. Egy közösségi gyűlés a mindennapi emberekről szól.

... átgondolt javaslatokat tesz lehetővé,

Mielőtt meghallgatjuk egymás véleményét és döntünk, az adott téma ismert és elismert, független szakértői segítenek abban, hogy megismerjük a kérdéses problémát, és átgondolt, felelős eredményre, javaslatokra jussunk.

... közösségi,

Szakértők és facilitátorok segítik a résztvevőket abban, hogy odafigyeljenek egymásra és megismerjék a lehetséges megoldások előnyeit és hátrányait. De a döntést az állampolgároknak kell meghozniuk, közösen!

... hatékony,

A közösségi gyűlések módszere az egyik leghaladóbb, leginnovatívabb demokratikus kezdeményezés, és sikerét már most is világszerte számos példa bizonyítja.

... és erős üzenete van

Mivel a döntés vagy javaslat egy közös egyeztetési folyamat eredménye, az így kialakuló megegyezés erős és hiteles üzenetet küld a politikusoknak és más döntéshozóknak: kiderül, hogy mit akarnak valójában az emberek. 

 

Több részvétel, több demokrácia
Több részvétel, több demokrácia