Az Európai Unió az elmúlt évek során számos közösségi gyűlést szervezett 150-150 résztvevővel, akik a lehető legjobban reprezentálják az EU lakosságának sokszínűségét, minden tagállamból, lakosságarányosan. Magyarországról 5-5 résztvevő vehet részt a közösségi gyűléseken.
2025 elejétől mi, a Sortition Europe koordináljuk a toborzást és a demokratikus lottót a résztvevők kiválasztására az egész EU-ban.
De hogyan biztosíthatjuk, hogy az Unióban bárki egyenlő eséllyel kerüljön be a közösségi gyűlések résztvevőinek 150 fős csoportjába, úgy, hogy az a lehető legpontosabban képviselje a több mint 400 millió EU-polgárt?
A válaszunk egy kétlépcsős, sorsolásalapú folyamat, amelyet úgy terveztünk meg, hogy fair, átlátható és befogadó legyen.
1. lépés: Minden szegletből: helyszínek kisorsolása
Először nem embereket, hanem helyszíneket választunk ki. Az Eurostat népességi, valamint városi-vidéki arányokra vonatkozó adatait felhasználva 150 települést sorsolunk ki az EU területéről – városokat, kisvárosokat és falvakat –, mindezt a népességszám és a földrajzi sokszínűség alapján súlyozva.
![]() |
![]() |
Helyek kiválasztása az EU költségvetéséről szóló Európai Közösségi Gyűléshez: teljes térkép, illetve egy kinagyított részlet
A helyszínek kiválasztása után az általunk kiképzett toborzók (a SORT-EU partneri hálózatunk tagjainak munkatársai) bekopogtatnak a kiválasztott házakba, lakásokba, és beszélgetnek az ott lakókkal, arra biztatva őket, hogy jelentkezzenek résztvevőnek a közösségi gyűlésbe. Elmagyarázzák azt is, hogy a részvételhez nem szükséges a téma speciális ismerete, csak az, hogy részt akarjanak venni a közös ismeretszerzésben, és a facilitátorok vezette beszélgetésekben készek legyenek megosztani a véleményüket és meghallgatni másokat.
![]() |
![]() |
![]() |
Hogy megkönnyítsük és a lehető legegyszerűbbé, illetve bárki számára elérhetővé tegyük a regisztrációt, ebben a helyi nyelveken nyújtunk segítséget: azok, akik meghívót kaptak, személyesen, telefonon vagy internetes felületeken is jelentkezhetnek.
![]() |
![]() |
Így lesz végül 750-1000 lehetséges résztvevő – ez biztosítja, hogy a 150 részvevő a lehető leginkább reprezentatív legyen az EU lakosságára.
2. lépés: Fair, rétegezett kiválasztás
StratifySelect nevű nyílt forráskódú szoftverünk segítségével, amelyet akadémiai partnereinkkel közösen fejlesztettünk ki, sorsolással egy reprezentatív mintát válasszunk ki: azt a 150 főt, akiket meghívunk az Európai Közösségi Gyűlésen való részvételre. Ez nem egyszerűen véletlenszerű kiválasztás, hanem olyan sorsolás, amely egyben azt is biztosítja, hogy a csoport reprezentatív legyen: a szoftver olyan csoportot állít össze, amely megfelel meghatározott demográfiai, földrajzi és attitűdbeli célszámoknak az olyan tényezők tekintetében, mint a nem, az életkor, az iskolai végzettség, a foglalkozás, a régió, a városi/vidéki arány, valamint az EU-val kapcsolatos nézetek. Az eredmény egy „mini-közösség”, amely a lehető leginkább tükrözi az EU teljes lakosságát.
Mivel az élet soha nem teljesen kiszámítható, jelentős tartaléklistánkra is támaszkodunk, ha pótolni kell valakit, aki visszalép – megint csak figyelve arra, hogy az új résztvevő profilja hasonló legyen a kiesőéhez.
A 2025-ös első Európai Közösségi Gyűlés esetében 963 ember jelezte érdeklődését, miután SORT-EU hálózatunk toborzói ellátogattak a sorsolással kiválasztott 150 helyszínre szerte az EU-ban. Partnereink több mint 23 000 ajtón kopogtattak.
Az alábbi ábra mutatja a kiválasztott csoport demográfiai összetételét:

Az 1. oszlopban láthatók a beállított célszámok (nem, életkor, iskolázottság, foglalkozás, az EU-val kapcsolatos nézetek, földrajzi hely és településtípus szerint), a 2. oszlop az összes jelentkező adatait mutatja, a 3. oszlop pedig a kisorsoltakét.
Miért fontos mindez
Nem csupán a részvétel a célunk, hanem a Közösségi Gyűlés legitimitása. Ezért helyezzük előtérbe az alábbiakat:
Egyenlő esélyek: Minden polgárnak van esélye a részvételre.
Méltányosság: Külön figyelmet fordítunk azokra, akik egyébként kimaradnának a folyamatból.
Átláthatóság: A meghívólevelektől kezdve a sorsolásig a folyamat minden lépését elmagyarázzuk, átláthatóvá tesszük.
Bizalom: A személyes beszélgetések segítenek abban, hogy az emberek bizalommal fogadják az új információt, hiszen általában nem tudnak még az Európai Közösségi Gyűlésekről.
A sorsoláson túl: az érdeklődés fenntartása
Mivel a közösségi gyűlések nem azonnal kezdődnek a jelentkezés után, fontosnak tartjuk, hogy a résztvevők érdeklődését folyamatosan fenntartsuk: időnként üzeneteket kapnak és online találkozókat is szervezünk.
A megbízó szervezet pedig, ez esetben az Európai Bizottság folyamatosan nyomon követheti a kiválasztást és a demográfiai adatokat.
Az Európai Közösségi Gyűlésekre való kiválasztás nem csupán nevek kisorsolását jelenti – hangokat választunk ki. Az alaposan megtervezett folyamat biztosítja, hogy a résztvevők tükrözzék Európa sokszínűségét, és a lehető legtájékozottabban vehessenek részt a gyűlésekben, segítve a mindannyiunkat érintő döntések meghozatalát.
![]()
*****
Jelenleg a Generációk közötti méltányosságról szóló Európai Közösségi Gyűlés és a Fiatalok közösségi gyűlése a beporzó rovarokról résztvevőinek kiválasztásán dolgozunk; mindkét esemény 2025 szeptemberében indul.






