Milyen faluközpontot szeretnénk Pilisborosjenőn? Gondolkodjunk együtt!
Közösségi gyűlés 2024. november 9-10-én
A közösségi gyűlés egy közösség tagjainak legalább 30 fős, reprezentatív csoportja, amelyet sorsolással választanak ki a jelentkezők közül, úgy, hogy az összetétele hasonlitson a teljes közösségéhez. A résztvevők egy előre meghatározott kérdést tárgyalnak meg. Informálódnak a témáról, megismerik a tényeket, meghallgatják szakértők és érdekképviselők álláspontját, majd facilitátorok segítségével, egymás véleményét is megismerve mérlegelik a megoldási lehetőségeket, a gyűlés végére pedig javaslatokat fogalmaznak meg.
A jelentkezés lehetősége október 13-án lezárult; a résztvevők listájának véglegesítése zajlik.
Külön izgalmas, hogy ezúttal egy kisebb településen dolgozhat a lakosság egy olyan közösségi javaslattételi módszerrel, amit gyakran nagyobb városokban, vagy akár regionális / országos szinten alkalmaznak világszerte.
A korábbi magyarországi közösségi gyűlésekről